|
Savegnago (ejtsd: szávenyágó) Sensei életrajza az Olasz Aikido Szövetség honlapjáról (Csíki Enikő fordítása):
Giampietro Savegnago 7. dan az osakai Kobayashi Hirokazu Shihan tanítványa.
Savegnago mester 1953. november 1-én született és 1972-ben kezdett el Aikidozni. Ezenkívül foglalkozott ökölvívással és Kendoval is.
1974-ben tanítani kezd a Marzotto di Valdagno-i Judo klubnál, mely Vincenza tartományában található, ilyen módon ismertette meg elsőként az Aikidot ebben a tartományban. Olyan
nagymértékű volt tevékenysége ennek a harcművészetnek a terjesztésében, hogy most Vincenza tartományban van a legtöbb Aikido gyakorló Olaszországban (felnőttek és gyerekek
egyaránt).
1976-tól tanítványa Kobayashi Hirokazu mesternek [Kobayashi Sensei 1998-ban elhunyt -- a szerk.], részt vett minden évben majdnem az összes szemináriumán Európában (immár
több mint 300 alkalommal). 1980-ban ment először Japánba. Ezt követôen még kb. 10-szer volt ott, átlagban kb. 5 szemináriumon vett részt minden út alkalmával.
Szemináriumokat tart Németországban, ahol számos barátja van és sok iskolával áll kapcsolatban. Ezenkívül időnként Lengyelországra és Magyarországra is ellátogat, ahol rendszeresen
szemináriumokat tart.
1982 óta Lengyelország technikai tanácsadója, ahol az Aikido művelôi immár több mint 3000-en vannak.
Technikai vezetôje az Olasz Aikido Szövetségnek, amely majdnem 1000 Aikidost számlál.
Hungarian Translation: Copyright © 1998, Enikő Csíki.
2000. májusában súlyos közlekedési balesetet szenvedett, minek következtében bal lábát térd alatt amputálták. Ennek ellenére már szeptember végén edzőtábort tartott hazánkban a
Makó Budo Klub meghívásában.
Forrás: Kihon Aikido Honlap, Magyarország
Savegnago kurzus Budapest, 2002. október
|